26 Aug
26Aug

A valóság ettől igen távol áll. A parizerrel pózoló Jakab Pétertől Gyurcsánynéig hatalmas fizetéseket vesznek fel. 

Dobrev Klára a legtöbb európai parlamenti képviselőhöz hasonlóan alapesetben havi nettó hétezer eurós (2 400 000 forint) honoráriumban részesülhet munkájáért. Itt azonban nem áll meg a történet, mivel Gyurcsányné az EP egyik alelnöke, ami még havi kilencszáz eurós költségtérítést jelent számára. Ezenfelül minden egyes Brüsszelben, Strasbourgban eltöltött munkanapért közelítőleg háromszáz eurós „napidíj” illeti meg, amellett, hogy az unió minden utazási költséget megtérít. Összességében tehát az uniós állampolgároknak akár tízezer euróba is kerülhet a DK miniszterelnökjelölt-jelöltjének ténykedése. De nem panaszkodhatnak a baloldal itthon ténykedő vezetői sem, hiszen a magyar parlamentben is milliókat keresnek. A parlamenti képviselők, frakcióvezetők illetménye 2018 óta a KSH által megállapított, a tárgyévet megelőző évre vonatkozó havi átlagos bruttó keresethez kötött. Az alapilletmény az átlagbér háromszorosa. A frakcióvezetők az átlagbér hatszorosát keresik, így jelenleg a fizetésük 2 421 000 forint havonta. Ezen túlmenően több millió forintot kapnak költségtérítésre, például lakhatásra, irodabérlésre, munkatársak alkalmazására. Érdemes külön megemlíteni Jakab Pétert, mert a Jobbik elnök-frakcióvezetője előszeretettel hivatkozik az egyszerű dolgozó emberekre, ahogy ő mondja, a „melósokra” (amikor éppen nem fenyegeti meg őket). De a szerény, sőt puritán imázzsal szemben a valóság egészen más. Amellett, hogy minden hónapban közel két és fél millió forintot visz haza, a juttatások egész sorát használhatja fel Jakab Péter. A frakcióvezetőt sofőr szállítja mindenhová, méghozzá prémiumkategóriás autóval, egy Skoda Octaviával. A járművet a Porsche Hungaria Kft.-től lízingeli neki a Jobbik-frakció. Nem véletlenül gúnyolják sokan hatmilliós Jakabnak – írja az Origo. A következő nagyobb tétel az irodabérlésre igénybe vehető költségtérítés, ami 847 560 forint, tehát akár luxusirodák közül is válogathat Jakab. Szintén kiváltságos helyzetben van a fővárosi lakások tekintetében, budapesti lakhatására ugyanis havi 423 780 forintot költhet el. Mindezeken túl saját hátországát is építheti a baloldali pártelnök, természetesen közpénzből. Nem is kevésből, havonta 2 421 600 forintért vehet fel alkalmazottakat, titkárnőket, azaz adhat munkát barátainak, ismerőseinek, bárkinek. Emellett aprópénz a mobitelefon-szolgáltatásra költhető 60 ezer 540 forint. Összesen tehát több mint 6 millió forintba kerül Jakab Péter frakcióvezetői ténykedése az adófizetőknek. Hasonlóan sokat kap Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke és frakcióvezetője. És persze szintén figyelemre méltó Szabó Tímea esete, hiszen ő a Párbeszéd nevű, hosszú évek óta egy százalék körüli támogatottsággal rendelkező törpepárt parlamenti frakcióját vezeti. Tehát úgy keres milliókat havonta, hogy pártja saját erőből valószínűleg nem jutott volna be az Országgyűlésbe, és a frakcióalakításhoz is trükközniük kellett, a szövetséges MSZP-ből, illetve a Liberálisoktól is lízingeltek képviselőket, Burány Sándort és Bősz Anettet, majd amikor utóbbi kilépett az összetákolt ötfős képviselőcsoportból, akkor a független Mellár Tamás mentette meg a frakciót a belépésével – olvasható az Origón megjelent cikkben. 


Forrás:888.hu                                  

I BUILT MY SITE FOR FREE USING