Amikor a migrációs válság kellős közepén hazánk ellenszegülve a brüsszeli bevándorláspárti direktíváknak határzárat húzott fel az ország déli részén, kritikusok szerint a baloldali sztenderdek alapján unortodox húzással előrukkoló magyar kormányfőnek politikai értelemben csupán szerencséje volt. Csakhogy az elmúlt hetek-hónapok alatt látott sikeres magyar vakcinabeszerzés, valamint oltási terv arra világított rá, hogy különböző krízisek idején a Brüsszeltől független, orbáni értelemben vett különutas megoldások garantálják elsősorban a sikeres válságkezelést. Azt követően, hogy a kínai koronavírus okozta egészségügyi, valamint gazdasági válság kellős közepén Brüsszel tavaly nyáron az uniós költségvetés és a helyreállítási alap tervezetének elfogadását bizonyos gumifeltételek kikötésével – mint a „jogállamiság" – késleltette, Európa józanabbik fele már sejteni vélte, hogy az uniós bürokrácia képtelen lesz lépést tartani az akkor még egyre súlyosbodó járványügyi helyzettel. E megérzések sajnos hamar be is igazolódtak, ugyanis a 27 tagállamot lefedő brüsszeli járványkezelés első fejezete egy beszerzéssel kapcsolatos, masszív összeomlással kezdődött. Emlékezetes, az idei év első felében azok az országok, amelyek ideológiai elkötelezettségük okán kizárólag az unión keresztül voltak hajlandóak oltási tervet készíteni, gyakorlatilag alig jutottak vakcinákhoz. Így történhetett meg, hogy egyes nyugati „mintaországoknak", mint például Belgium, Németország, Franciaország, Ausztria, Olaszország vagy Hollandia nemcsak egy elnyújtott járványügyi helyzettel, hanem egy gazdasági értelemben vett, szunnyadó konjunktúrával kellett, s kell mind a mai napig szembenéznie. Hogy a Brüsszel okozta hátrány aránya valójában mekkora ezekben az országokban, hűen kirajzolódik a legfrissebb adatok alapján elkészített, száz lakosra vetített európai vakcinatérképen.
A legalább az első védőoltást megkapók statisztikái szerint Belgium a tizenkettedik, Németország a hetedik, Franciaország a tizenhetedik, Ausztria a tizenharmadik, Olaszország a tizenegyedik, Hollandia pedig a huszonnegyedik helyet foglalja el. E nem éppen előkelő átoltottsági adatok kapcsán érdemes még hozzátenni, hogy annak tükrében, hogy Németország, Olaszország, Szlovákia, valamint Ausztria időközben belátásra tért, s fejet hajtott az orosz Szputnyik V típusú vakcina használata előtt, a kiábrándítóan alacsony átoltottsági statisztikáik még ijesztőbbnek hatnak. Nem is csoda, hogy az európai adófizetők pénze felett diszponáló Brüsszel tehetetlensége és üres ígéretei áldatlan állapotokat eredményeztek az említett országokban. Példának okáért az idei tél vége felé Hollandiában 40 éve nem látott, heves erőszakkal párosuló tömegdemonstrációk zajlottak a járvány hatásai miatt; Németországban a tervezett napi 300 ezres oltási ütemterv az összeomlás szélére sodródott; a kis híján 70 millió lelket számláló Franciaország a brüsszeli ígéretek ellenére kezdetben mindössze egymillió vakcinát kapott, amely a kétlépcsős gyakorlat szerint csupán félmillió ember oltóanyagát szavatolta. A súlyos pandémiás helyzetben lévő Olaszország brüsszeli bürokraták általi elárulása pedig címlapos hírként robbant a világsajtóban, miután a mediterrán ország kormánya perrel fenyegette meg az unió által ajánlott, ámde kínosan alulteljesítő vakcinagyárakat. Ehhez képest Magyarország – okulva a migrációs krízis idején is nagyfokú bénultságot mutató Brüsszel esetéből – egy merőben más megközelítés alapján tervezte meg a járvány okozta egészségügyi, valamint gazdasági helyzetből való kilábalást. Ezt a megközelítést – ahogyan hat évvel ezelőtt is - szintén az orbáni különutasság határozta meg, ennek köszönhetően megkerülve a brüsszeli vízfejet, hazánk nyitottnak mutatkozott a rövid határidővel, nagy mennyiségben leszállítható keleti vakcinák irányába. A térségben szinte egyedülállónak számító magyar oltási terv hatékonysága oly mértékűvé vált, hogy a korábban említett nyugati országok egyre inkább irigykedve tekintettek Budapestre. Mint ismert, január végén a flamand napilap, a Het Nieuwsbald az egyik cikkében már azzal foglalkozott, hogy „vajon érdemes lenne-e Magyarország példáját követni", utalva arra, hogy Belgium csúfosan elszámította magát akkor, amikor ideológiai megfontolásból kizárólag a brüsszeli vakcinastratégia mellett tette le a garast.
Ám mint már említésre kerül, Németország, Ausztria, Szlovákia, valamint Olaszország is idővel belátta, hogy az orbáni út az egyetlen, amelyet érdemes követni, már ha le akarnak faragni a tetemes átoltottsági hátrányukból. Ennek keretében az unió által politikai okoknál fogva erőltetett keleti vakcinákkal kapcsolatos negatív narratívától eltérően már merőben más hangvételű nyilatkozatokat hallhattunk az említett országok részéről. A német szövetségi egészségügyi miniszter, Jens Spahn például az orosz vakcinával összefüggésben azt mondta, bátorítóak az új típusú koronavírus ellen Oroszországban kifejlesztett Szputnyik V oltóanyag hatékonyságáról szóló adatok, majd felvázolta, hogy Németország is azt mérlegeli, hogyan tudná megkezdeni hatékony módon az orosz vakcina gyártását. De hasonlóan nyilatkozott a római járványkórház főigazgatója, Francesco Vaia is, aki aláhúzta: minden hatékony vakcina használatát engedélyezni kell [...] amikor vakcinákról van szó, meg kell szabadulnunk a politikai előítéletektől és az ipari érdekektől. Ha egy oltóanyag működik, engedélyeztetnünk és használnunk kell. Végezetül az osztrák kancellár, Sebastian Kurz is belátta, hogy vesztes oltási tervet követ az, aki ideológiai alapon választ vakcinát. Mint mondta, az oltóanyagoknál csak a hatékonyság, a biztonságosság és a gyors hozzáférhetőség a fontos, és nem a geopolitikai küzdelmek. S bár e megállapítások kétségtelenül megkésettek, igazságtartalmuk nem is lehetne nagyobb, amelyet a számadatok objektív módon igazolnak. Ugyanis amíg e nyugati, Brüsszelben „mintaországoknak" kikiáltott államok messze elmaradnak a 100 főre vetített vakcinatérkép dobogós helyeitől, addig hazánk – ha leszámítjuk az 502 ezres Máltát – az Európai Unió tagországai között az első helyen áll, a maga több mint 5 milliónyi beoltottjával.
Mindez azt bizonyítja, hogy az orbáni út, amely az igazodási kényszert hajlandó feláldozni a praktikum oltárán, Európa-szerte példaértékű, valamint időtálló stratégiává nőtte ki magát nemcsak az olyan társadalmi krízisek esetén, mint a migrációs válság, hanem immár egy komplex, élet-halál kérdésévé fajuló, járványügyi veszélyhelyzet és annak gazdasági következményeinek kezelésénél is.